Szögezzünk le egy dolgot: ha nincs Luca Rigoni 82. percben lőtt bombagólja, amivel eldöntötte, és megnyerte kedvenc csapatunknak a Chievo elleni csatát, akkor most valószínűleg teljesen más hangvételű lenne ez az összefoglaló is! Így azonban, hogy sikerült legyőznünk az egyik legfőbb riválisunkat, mi sem szeretnénk nagyon negatívan fogalmazni a szerdai meccsel kapcsolatban, mondván, egy győztes meccs után azért mégsem illik erősen kritizálni a csapatot! Ettől azonban még tény: gyenge játékkal tartottuk itthon a számunkra oly fontos három pontot a veronaiak ellen.

Majdhogynem füstbe veszett a mérkőzés eleje! A kanyarban helyet foglaló szurkolóink, vagyis a hazai ultrák, ezúttal is kitettek magukért, és a különböző pirotechnikai eszközök, görögtüzek meggyújtásával olyan pazar hangulatot varázsoltak a pályára vonuló csapatoknak, hogy bizony még a kezdéssel is várni kellett néhány percet, hiszen az óriási füsttől nemhogy a nézők, hanem még Peruzzo játékvezető sem látott semmit. Így aztán volt egy kis időnk arra is, hogy alaposan tanulmányozzuk Iachini felállását, amelyből egyetlen fontos változás tűnt csak szembe a hétvégi bajnokihoz képest: az, hogy ezúttal három csatárral vágtunk neki az összecsapásnak, Bolzoni helyett ugyanis Belotti nevét olvashattuk a kezdő tizenegyben. Azt pedig egyáltalán nem tartottuk már meglepetésnek, hogy a jobb szélen ismét Morganella, a balon meg megint Lazaar kezdett. Ha az előző posztban arról írt Monyox kollégám, hogy a Juve ellen egy 8-2-es felállást láthattunk a Mestertől, akkor most ez annyiban változott, hogy 7-3 lett, vagyis hét ember foglalkozott a védekezéssel, három pedig a támadással.

Bár a füst még korántsem oszlott el a pályáról, a játék már nagyban ment a zöld gyepen, olyannyira, hogy kis híján, egy gól is majdnem láthatatlan maradt. Az excataniás Maxi Lopez rögtön a meccs elején ziccerbe került, ám közeli lövését szerencsére Sorrentino védte. Mondanunk sem kell, hogy jókora hidegzuhany lett volna, ha a Chievo rögtön a 2. percben vezetést szerez a Barbera-ban, de Stefano-nak hála, nem így történt. (Nem kizárt, hogy egyébként lesállás miatt lengetett a túloldali asszisztens, ám ezt, az óriási füstfelhőtől nem lehetett látni.) Azt azért megjegyeznénk, hogy nem ilyen kezdést vártunk a csapattól a vasárnapi „gyámoltalan” produkció után, hiszen veronai vendégeink abszolút domináltak az első negyedórában, és inkább a mi térfelünkön zajlott a játék. Az egyetlen értékelhető akciónk a 12. percben történt, ekkor a jobb szélen felfutó Morganella elé került a labda, aki célba is vette a hosszú sarkot, ám Bardi leért és szögletre mentett.

Akármennyire is kellemetlen ilyet leírni, de a Chievo bátrabban játszott tőlünk az első félidőben, s el kell ismernünk, hogy volt is fantázia a játékukban: Meggiorini és Maxi Lopez kikapcsolása elég gondot jelentett a Munoz, Gonzalez, Andelkovic hármasnak, a két szélen pedig Birsa és Schelotto egyértelműen aktívabb volt, mint Morganella vagy Lazaar. A 24. percben ismét az ex-chievós Sorrentino-nak mondhattunk hálát azért, hogy 0-0 maradt az állás, Schelotto ugyanis ziccerben ugrott ki a jobb szélen, ám Stefano ezúttal is remekül együtt élt a játékkal, s kivetődésével megakadályozta a komolyabb problémát. Természetesen az akció kialakítása, és Maxi Lopez váratlan passza dicséretet érdemel, ugyanakkor jegyezzük meg azt is, hogy megint az az Achraaf Lazaar maradt le emberéről, aki a Serie A-ban eddig csak halvány árnyéka tavaszi önmagának. Mondjuk felmerül a kérdés, hogy miért a marokkói (lenti képen) kezd állandóan a bal oldalon, ám erre már nem nekünk kell(ene) választ adni... 

Schelotto ziccere és Sorrentino újabb fontos védése egyébként már sok volt a lelátón helyet foglaló szurkolóinknak is, akik éles füttyel fejezték ki nemtetszésüket. Ez azonban sajnos nem hatott a fiúkra! A támadójátékunk megint nagyon halovány volt, Vazquez-t jól kikapcsolták a kék-fehér mezben játszó vendégek, Dybala meg hiába jött vissza labdákért, nem nagyon talált játszótársat magának. Így aztán csapatunk jókorát szenvedett az első félórában, amire valljuk meg nem nagyon számítottunk. Mert azt sejtettük, hogy nehéz dolgunk lesz az új edző által dirigált Chievo ellen, de arra azért nem gondoltunk, hogy félóra alatt egyetlen komolyabb helyzetünk lesz csupán, s inkább átlövésekkel kell majd próbálkoznunk. A 33. percben taps szólt a lelátóról, ám ezúttal sem a csapatnak, hanem ismét csak Stefano Sorrentino-nak, aki bravúrral hárította Birsa ballábas kapáslövését.

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy mi járhatott Iachini (fenti képen) fejében ez idő tájt, hiszen még csak apró jelét sem láttuk annak, hogy vajon mi lehet a taktikánk, az amúgy masszívan védekező, és hatékonyan támadó Chievo-val szemben. Oké, Vazquez révén voltak nem túl veszélyes távoli lövéseink, ám ennél többre nem futotta. Maradjunk annyiban, hogy talán kivárásra próbáltunk játszani, ám mivel hibát az első félidőben nem vétett Maran-legénysége, ezért nem is találtunk a vendégek kapujába, habár valódi gólhelyzet nélkül nehéz is lett volna! Az első játékrész lefújásakor ismét csak hangos moraj és fütty kísérte öltözőbe a csapatot, a felháborodás pedig helyén való is volt! Barreto-ék (többek közt ő maga is) nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, s merjük remélni, hogy a szünetben mindannyian köszönetet mondtak Sorrentino-nak azért, hogy nem 0-2 állt az eredményjelzőn. Mert kapusunk bravúrjai nélkül, s a játék képe alapján, talán az sem lett volna túlzás…

(Sorrentino joggal tárta szét a kezét, mert a többiek nem sokat segítettek neki szerdán!)

Bíztunk benne, hogy egy teljesen másik mentalitású Palermo fut majd ki a második felvonásra, és azt is gondoltuk, hogy Beppe, egész biztosan cserélni is fog majd a szünetben. Ehelyett nem ez történt, mert a folytatásra, a kezdő sípszókor látott tizenegy jött ki! Pedig lett volna oka személyi változtatást végrehajtani a baseball-sapkás trénernek, hiszen jó néhányan még az A-ligában elvárható szintet sem ütötték meg szerda este 20:45 és 21:30 között, Mesterünk azonban másként döntött, és nem „nyúlt bele” a csapatba! Mindazonáltal a második félidő már valamivel biztatóbban indult számunkra. Végre többet volt nálunk a labda (hazai pályán mondjuk ez alapelvárás lenne), és próbáltuk a Chievo térfelére áthelyezni a játékot. Helyzetünk még ekkortájt sem volt, de szerencsére Sorrentino-nak és a védelemnek is nyugodtabb percei voltak – leszámítva egy-két gyengécske kísérletet. A mieink továbbra is a távoli lövésekben hittek, Vazquez újabb próbálkozásai legalábbis erre engedtek következtetni. A 62. perctől aztán érezhetően ritmust váltottunk – adódik a kérdés, hogy miért csak ekkor…? Előbb Belotti-nak volt magas egy baloldali beadás, majd nem sokkal később igazi élet költözött a veronai kapu elé: a 65. percben Vazquez a bal oldalról ívelt középre, az érkező Barreto pedig jól is fejelte meg a labdát, Bardi azonban ki tudta azt öklözni, igaz, nem túl messzire! A kipattanót ugyanis, Dybala előbb megszelídítette, majd ballal kapura küldte, a keresztlécről azonban, sajnos nem befelé, hanem kifelé pattant a labda. 

Egy perccel később szögletet végezhettünk el, s nagy örömünkre a hálóba is került a labda, ám a játékvezető közbeszólt, s kifelé ítélt szabadrúgást. A felvételek alapján rossz döntést hoztak a sporik, hiszen Bardi-t az égvilágon senki sem bántotta az 5-ösön belül (különben sincs már olyan, hogy kapustámadás…), és a portás csak magát okolhatta azért, hogy a saját kapujába ütötte a labdát. Szabályos góltól fosztottak meg tehát minket, ami azért volt különösen fájó, mert ekkor már érezhető volt, hogy ezen a meccsen egy hiba, egy gól dönthet el mindent. Mint kiderült, nem ez lett az! Leírtuk már többször is, hogy nem szeretünk a játékvezetők ténykedésével foglalkozni, és ezután sem szeretnénk, ám azt mégiscsak megjegyeznénk, hogy eddig, a kétes szituációk megítélésekor rendre a rövidebbet húztuk a Serie A-ban! Pedig jó lett volna a 67. perc tájékán előnyhöz jutni, ám sajnos, Peruzzo-t „becsapták” az ügyesen reklamáló Chievo-játékosok. A helyzetek és a meg nem adott gól viszont már mutatta, hogy kedvenceink sokkal jobban játszanak a második félidőben, mint tették azt az elsőben, ezzel együtt pedig egyre inkább éledezett a remény a győzelem kicsikarására is. Iachini egészen a 74. percig várt az első cserével: ekkor az ezúttal is haloványan teljesítő Lazaart Emerson váltotta.  Csak csendben tesszük hozzá, hogy ez a változtatás talán már a szünetben megléphető lett volna, sőt továbbmegyünk: eleve a brazil balszélsőnek kellett volna kezdenie, de ezt is írtuk már többször is! Emerson beállása véleményünk szerint hozott változást a csapat játékában, így reméljük, hogy legközelebb már tényleg ő kezd majd a baloldalon!

A 77. minutumban Vazquez-t (fenti képen) is lekapta Mesterünk a pályáról, a helyére pedig Robin Quaison-t küldte. Erre a cserére abszolút nem számítottunk, mert úgy véljük, hogy El Mudo az ilyen ki-ki meccseken az utolsó utáni pillanatokban is képes lehet váratlan megmozdulásokra, Quaison-tól ugyanakkor még nem láttunk semmit sem idén. Mindegy, Beppe így döntött, a szurkolókat meg úgy is csak az eredmény érdekli, és ez, végül jól alakult a Palermo számára! (Ellenkező esetben nem szívesen lettünk volna a Mister helyében!) 

A 82. percben ugyanis, amikor már kisebb összeggel fogadni mertünk volna a 0-0-ra, megszületett az a gól, amely eldöntötte ezt az alsóházi rangadót, méghozzá a javunkra! Ez a találat pedig, a középpályán ezúttal is maximumot nyújtó Luca Rigoni nevéhez fűződik, aki egy kipattanó labdát kb. 20 méterről, estében beragasztott a kapu bal felső sarkába, előnyhöz juttatva ezzel kedvenceinket! 1-0!

Rigoni egyébként pontosan a Chievo-tól igazolt hozzánk a nyáron, ám a gólöröme mégsem volt visszafogott, talán pontosan azért, mert belőle is óriási feszültség szabadult fel. Luca teljesítményét eddig is mindig dicsértük, így aztán most is amondóak vagyunk, hogy kijárt már neki ez a gól, ami egyébként az első bajnoki találata volt a Palermo mezében. Tegyük hozzá, hogy a vezető gól megszületésében Paulo Dybala-nak (lenti képen) is nagy szerepe volt, aki a bombagólt megelőzően, remekül verekedte be magát a vendégek ötösének előterébe.

A hosszabbítással együtt még bő 10 perc hátra volt, s csak remélni tudtuk, hogy sikerül valahogy megőrizni az előnyünket. Nos, sikerült, de kellett hozzá Sorrentino is. Kapusunk még a 93. percben is óriásit védett, a csereként beálló Paloschi lövését ugyanis, a léc alól tornázta ki a korábban szintén chievós Stefano. Igaz, hogy előtte Quaison eldönthette volna a meccset, ám mivel nem tette meg, ezért rettentő fontos volt, hogy a lefújás pillanatáig megőrizzük a kapunkat gól nélkül. Ez, a parádés kapusteljesítménnyel, és a fegyelmezett védőmunkával össze is jött, a szezonban most először. A 94. percben ugyanis végre megszólalt a hármas sípszó, ami nem jelentett mást, mint azt, hogy Palermo-Chievo 1-0. Ha nem is játszottunk jól, a célt teljesítettük, és két korábbi Chievo-játékos zseniális megmozdulásainak köszönhetően végül is megszereztük, vagy inkább kiszenvedtük a nagyon fontos három pontot, amivel újra elmozdultunk a kieső zónából – immár a 15. helyen állunk, 9 egységgel.

A mérkőzés lefújásának pillanatában pedig, Giuseppe Iachini-vel együtt mindannyian nagyot fújtunk, hiszen az a tervünk, mely szerint a Chievo-t hazai pályán kötelező legyőznünk, csak nem ment füstbe.


Milan-Palermo

Vasárnap este, főműsoridőben (kezdés 20:45) újabb nehéz bajnoki mérkőzés vár ránk, méghozzá a San Siro-ban, a Milan vendégeként. A piros-feketék hétközben „csak” egy 1-1-es döntetlent értek el a Cagliari otthonában, ami számukra mindenképpen csalódást keltő eredmény lehetett. Ráadásul Inzaghi-legénységének hátrányból kellett egyenlítenie! A Milan ezt megelőzően sem tudott győzni, mert a 8. fordulóban, hazai pályán szintén 1-1-t játszott a Fiorentina ellen, a jelenlegi formájuk tehát nem tűnik valami meggyőzőnek. Még egy botlás már egész biztosan nem férne bele a Rossonerik-nek, így aztán vasárnap minden bizonnyal hatalmas győzelmi kényszer alatt játszanak majd a Hondáék, amiből akár előnyt is kovácsolhatnánk. Rajtunk ugyanis, semmilyen nyomás nem lesz ezen a mérkőzésen, veszítenivalónk abszolút nincs, így akár – felszabadult játékkal - játszhatnánk egy jó meccset is a hazaiakkal. Igen ám, de azt is tudjuk, hogy mit „műveltünk” egy hete a Juve-Arénában, ahol szintén hasonló felfogásban léphettünk volna pályára, ehelyett mégis feltartott kezekkel mentünk ki a zöld gyepre, és sima vereséget is szenvedtünk. Csak remélni tudjuk, hogy tanultunk a Juve elleni vereségből (plusz a Chievo elleni siker is pozitív hangulatot eredményezett), s ezúttal, valóban megmutatjuk azt, hogy mire is vagyunk képesek. Mert akkor akár, méltó ellenfelei is lehetnénk a Milan-nak, csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt voltunk. 2009 decemberében ugyanis, Miccoli és Bresciano góljával 2-0-ra győztünk a San Siro-ban, úgy, hogy a hazai csapatban a Rossoneri-k jelenlegi edzője, Filippo Inzaghi is a pályán volt - 69 percig. 2011. április 20.-án 2-2-es döntetlent értünk el a Milan vendégeként (a piros-feketék akkor a 76. percben mentették meg az egyik pontot), és egy ilyen végeredménnyel valószínűleg most is szívesen kiegyeznénk.