Minden tekintetben megérdemelt siker

A múlt heti fordulóban, három nyeretlenül megvívott bajnoki meccset követően ismét három pontot szereztünk, miután hazai pályán 0-1-es hátrányból fordítva, végül 2-1-re legyőztük a Hellas Verona együttesét. A találkozó kísértetiesen hasonlított az őszi, Verona-ban játszott bajnokihoz, ugyanis akkor is a vendégcsapat szerzett vezetést a meccs elején, ám a végén mégis 2-1-es hazai siker született - nagy bánatunkra. Február első vasárnapján azonban, szerencsére nem a mieinknek kellett a lefújás után szomorkodni: Vazquez-ék ha nehezen is, de visszavágtak a Veronának az őszi vereségért, a hétvégén pedig, már az Inter elleni idegenbeli csatára koncentrálunk!

0 Tovább

Árral szemben

Mondhatjuk azt, hogy mind a Sampdoria, mind a Palermo meglepően jól szerepel a 2014/15-ös szezonban. A Samp tavaly a középmezőnyben végzett, egyértelmű volt, hogy ők alapból magasra tették a lécet, viszont jelenleg valahol a dobogó körül kavarognak, szóval meglepően jól nyomták le az első kört. A Palermo pedig újoncként, a bent maradás nyilvánvaló céljával, a középmezőny élén küzd hétről-hétre kellemes meglepetésben részesíti szurkolóit. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy 2 meglepetéscsapat találkozott múlt vasárnap a Luigi Ferraris stadionban.

0 Tovább

Fiaskó Firenzében, avagy véget ért a két és fél hónapos veretlenség

Egyszer még sikerült visszajönni kétgólos hátrányból Firenzében, de másodjára már nem! Vasárnap, a Serie A 18. fordulójában 4-3-as vereséget szenvedtünk a Fiorentina vendégeként, úgy, hogy az 59. és a 61. perc között a csereként beálló Robin Quaison még visszahozta a Dybala-t nélkülöző kedvenc csapatunkat 0-2-ből, ám hiába csillant fel a remény a pontszerzésre, nem sokkal később már újra kettővel ment a hazai együttes, ez pedig előrevetítette, hogy az október 29.-e óta tartó veretlenségi sorozatunkat nem tudjuk tovább nyújtani. Bár Belotti a hajrában 11-esből még szépített, a pontszerzés végül elmaradt, így Giuseppe Iachini kénytelen volt a lefújás után gratulálni kollégájának, Vincenzo Montella-nak. Pedig, ha jobban odafigyelünk, akár fordítva is történhetett volna a kéznyújtás, vagyis nem álltunk messze a(z) (újabb) bravúrtól!

0 Tovább

Ötös

A Cagliari elleni meccsre való hangolódás nem sikerült a legjobban, mert sikerült előző nap összeszednem valami nyavalyát, úgyhogy muszáj volt a mérkőzést mint lehetséges alternatív gyógymódot alkalmaznom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az 5:0 után úgy ugrottam ki az ágyból, mint Jézus felszólítására Laza(a)r. Mindenesetre a kedvemnek meglehetősen jót tett.

0 Tovább

Pezsgőt nyitni Vízkereszt napján

Olasz hagyományok szerint általában január 6.-án, vagyis Vízkereszt ünnepén rendezik az újév első bajnoki fordulóját, s nem lesz ez másként 2015-ben sem, merthogy kedden már pályára lépnek a Serie A csapatai. Köztük a mieink is, akik a karácsonyi szünetben kieső helyen telelő, ám azóta edzőváltáson átesett Cagliari-t látják majd vendégül (kezdés: 15 óra) a Renzo Barbera Stadionban. Az óévet nyolc veretlenül megvívott meccsel fejeztük be, ebből kifolyólag pedig, kedden sem lehet más célunk, minthogy folytassuk a még október végén megkezdett jó sorozatunkat, és itthon tartsuk a három pontot. Következik a 2015-ös év első bajnokijának rövid beharangozója.

0 Tovább

Palermo-klasszikusok karácsonyra

Úgy döntöttünk, hogy idén rendhagyó témáról fog szólni a karácsonyi poszt. Mivel a karácsony a szeretet ünnepe, ezért megemlékezünk azokról a meccsekről a múltból, melyeken a rózsaszín-fekete csapat tönkreverte az ellenfeleket. Komolyra fordítva a szót, ezek abszolút nem "tönkreverések", egyszerűen csak összeszedtünk 10 mérkőzést, ami Palermo-győzelemmel zárult, és amelyeket mi szívesen idézünk fel. Ezzel szeretnénk Boldog Karácsonyt, Sikerekben Gazdag 2015-öt, a csapatnak pedig egy olyan tavaszt kívánni, ami überelni fogja az őszi teljesítményt!

0 Tovább

Év végi összegzés

Tizedikként fordulunk rá a 2015-ös évre, és akárhogy is nézzük, ez nem rossz eredmény! Főleg ha abból indulunk ki, hogy az idény elején jópár hétig a kiesőzónában tanyázott a csapat, és általános pánikhangulat alakult ki a szurkolók között. Sokan a minősíthetetlen mercatónak és a gyenge idénykezdetnek köszönhetően már Iachini mester menesztését, visszacsúszást a B-be, meg hasonló borzasztó történéseket vizionáltak.

0 Tovább

Mesébe illő győzelem

Nehéz szavakkal leírni mindazt, ami a szombati meccs hajrájában történt, hiszen rövid időn belül előbb a pokolra kerültünk, majd végül egy szupercserének köszönhetően mégis a mennybe mentünk. A 85. perc tájékán ugyebár olybá festett, hogy sikerült hazai pályán, emberelőnyben "elpalermózni" egy már megnyert meccset, ám a ráadásban jött az utolsó utáni pillanatokban pályára küldött Belotti, aki egy remek akció végén csak eldöntötte számunkra a Sassuolo elleni - 98 percen át tartó - csatát. A 2-1-es sikert azonban nemcsak Belotti-nak, hanem Sorrentino-nak is megköszönhetjük, aki a 95. minutumban egy óriási bravúrral mentette meg a hosszabbításban kibrusztolt 3 pontot! A győzelemmel megszilárdítottuk helyünket a középmezőnyben, és folytattuk a veretlenségi szériánkat is, a 2014-es évből pedig már csak az Atalanta elleni idegenbeli meccs van hátra.

0 Tovább

Újabb csodagól, újabb döntetlen

A Serie A-ban nagyon nehéz idegenben meccset nyerni, úgy meg nem is lehet, ha egy csapat csak egy félidőn keresztül futballozik jól. Ezt bizonyítja az is, ami velünk történt szombaton: Torinóban hiába játszottunk jól az első negyvenöt percben, és hiába vezettünk kétszer is, a második játékrészben már nem tudtuk megismételni az első félidei játékunkat, így be kellett érnünk a 2-2-es döntetlennel. Persze félreértés ne essék, nem vagyunk csalódottak az eredmény miatt, már csak azért sem, mert az újabb megszerzett ponttal megmaradt az immár hat bajnoki óta tartó veretlenségünk is, amit a következő fordulóban, hazai pályán a Sassuolo ellen még tovább nyújthatunk.

0 Tovább

Pontrúgásokkal vert Parma

Vasárnap beigazolódtak az előzetes várakozásaink, hiszen a Parma nem adta olcsón a bőrét, ám a hazai győzelmet, szerencsére így sem tudta megakadályozni. A Renzo Barbera-ban rendezett bajnokit végül két szabadrúgás után született góllal nyertük meg, a 2-1-es sikerrel pedig felzárkóztunk a középmezőnyhöz, és már mindössze öt pontra vagyunk az európai kupaindulást érő pozícióktól. Mindazonáltal a Parma legyőzése vezéráldozatokat is követelt: a találkozó győztes góljának szerzőjét, Edgar Barreto-t az utolsó percben kiállították, Franco Vazquez pedig szintén kisárgázta magát a következő meccsről, így szombaton nélkülük kell majd pályára lépnünk Torinóban.

0 Tovább

Alakulhatott volna jobban, de rosszabbul is a hétfő este

Változatos, jó iramú mérkőzésen egy pontot szereztünk a Genoa vendégeként. Noha a nagyobb helyzetek inkább a mieink előtt adódtak, a meccset a hazaiak is megnyerhették volna, ám végül maradt az 1-1-es döntetlen. Ez pedig azt is jelentette, hogy egyik csapat veretlenségi sorozata sem szakadt meg hétfőn este, mert a Genoa immár hét, a Palermo pedig már négy bajnoki óta veretlen. Az idegenben szerzett egy pont persze csak akkor lesz igazán értékes, ha vasárnap hazai pályán legyőzzük majd a sereghajtó Parma-t.

0 Tovább

Találkozunk-e még az Oroszlánokkal?

A válogatott meccsek miatt lévő kéthetes bajnoki szünet remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk. Nos, azt bizonyára minden Palermo-szimpatizáns tudja, hogy szeretett klubunk e hónap első napján ünnepelte alapításának 114. évfordulóját, és éppen ebből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy megemlékezésképpen, felelevenítünk egy olyan párosítást a szép és hosszú történelmünkből, amelyről lehet, hogy ma már csak kevesen beszélnek, tudnak. Pedig úgy véljük, érdemes egy pár mondatban szót ejteni erről a bizonyos ellenfélről, s az ellenük vívott csatáinkról is, elvégre az egyik testvércsapatunkról fog szólni! És hogy kikről is van szó? Ígérjük, a tovább gombra kattintva minden kiderül majd!

0 Tovább

Két tizenegyesből két elhullajtott pont

Van az úgy, hogy az egyik csapatnak - a remek játéka ellenére - szinte semmi sem sikerül, a másik meg gyakorlatilag az egyetlen komolyabb helyzetét értékesíti rögtön a meccs elején, amivel ráadásul még pontot is szerez. Vasárnap valami ilyesmi történt velünk is az Udinese ellen, hiszen nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket - kivéve a gólok számában. Mert 1-1 után, a győztes találatot sehogyan sem tudtuk bepréselni a nagyszerű formát kifogó, és még 11-est is hárító Karnezis kapujába, ezért aztán be kellett érnünk a döntetlennel, amellyel most nem igazán vagyunk elégedettek. Következik a hétvégi, Palermo-Udinese bajnoki visszatekintője.

0 Tovább

Forró ölelés

Muszáj lesz egy rövid magyarázattal kezdenem a beszámolót a kissé furcsa címet illetően. Történt ugyanis, hogy elnökünk nem a helyszínen tekintette meg a Milan elleni meccset, és a 0:2-es Palermo-győzelem másnapján az újságírók kérdésére, miszerint mi volt az első tennivalója a mérkőzés után, azt válaszolta, hogy Iachininek küldött egy smst; "Forró ölelést küldök!" A további újságírói kérdéseket megelőzendő, Zamparini magyarázatként még annyit hozzáfűzött: "Eléggé szófukar ember vagyok."


0 Tovább

Kiszenvedett siker a Chievo ellen

Szögezzünk le egy dolgot: ha nincs Luca Rigoni 82. percben lőtt bombagólja, amivel eldöntötte, és megnyerte kedvenc csapatunknak a Chievo elleni csatát, akkor most valószínűleg teljesen más hangvételű lenne ez az összefoglaló is! Így azonban, hogy sikerült legyőznünk az egyik legfőbb riválisunkat, mi sem szeretnénk nagyon negatívan fogalmazni a szerdai meccsel kapcsolatban, mondván, egy győztes meccs után azért mégsem illik erősen kritizálni a csapatot! Ettől azonban még tény: gyenge játékkal tartottuk itthon a számunkra oly fontos három pontot a veronaiak ellen.

0 Tovább

Veszíteni lehet így is, meg úgy is…

Attila kollégámmal először nem tisztáztuk, hogy ki írja a Juventus elleni meccs beharangozóját meg ki az összefoglalót, aztán ő megírta a komplett kedvcsinálót, de én is felírtam pár gondolatot. Szóval úgy gondoltam, hogy legyen egy rendhagyó összefoglaló, és amilyen gondolatokat a beharangozóba szántam, azokat veszem sorba a meccsen történtek fényében.

0 Tovább

A nemes feladat: átmenni a torinói Zebrákon!

Nem könnyű dolog a Juventus elleni találkozóról beharangozót írni. Mert sorolhatnánk fel olyan tényezőket, amelyek mondjuk mellettünk szólnak, de felesleges. A vasárnapi bajnokinak (kezdés: 15 óra) az esélytelenek nyugalmával vághatunk neki, amelyen már a tisztes helytállás is bravúr lenne, az esetleges pontszerzés meg már a csoda-kategóriába tartozna. Ennek tükrében, még az sem lenne meglepő, ha beáldoznánk a Juventus-Arénában rendezendő meccset, és inkább a szerdai, Chievo elleni hazai bajnokira koncentrálnánk, hiszen számunkra egyértelműen az lesz a fontosabb.

0 Tovább

Győzelem Pipo pompás premierjével

Habár sokáig úgy nézett ki, hogy a Serie A 7. fordulójában, a Cesena ellen sem sikerül nyernünk, végül csak megszületett az első győzelmünk a 2014-2015-ös bajnoki idényében! A Palermóban most debütáló Giancarlo 'Pipo' Gonzalez a 91. percben gólt fejelt, amivel 2-1-re legyőztük az egyik legfőbb riválisunknak számító Cesena-t - a játék képe alapján egyébként teljesen megérdemelten. Ezzel a győzelemmel pedig végre elmozdultunk a kieső zónából is, és reményeink szerint most már tényleg elkezdjük a felzárkózást! Következik a vasárnapi bajnoki krónikája.

0 Tovább

Nyeretlenül, egy másik nyeretlennél

Talpra tudunk-e állni a Lazio ellen elszenvedett 0-4-ből? Minden bizonnyal ez a legnagyobb kérdése a vasárnap fél egytől rendezendő Empoli-Palermo A-ligás bajnoki mérkőzésnek, amelyen valószínűleg kiderül majd, hogy milyen hatással volt a csapatra a szörnyű vereség. Persze, mint mindig, ezúttal is abban bízunk, hogy végre a pályán is sikerül megmutatnunk azt, hogy az elmúlt idényben miért nyertük meg olyan simán a Serie B-t, és erre, hol máshol nyílhat jobb lehetőség, mint a tavaly még osztálytárs Empoli otthonában.

0 Tovább

Mélyütés

A meccs előtt nem gondoltam volna, hogy majd egy 0:4-ről kell beszámolót összeszenvednem. Belemehetnénk ilyenbe, hogy "a játék képe" meg "nem megérdemelt", dehát a 0:4 az akárhogy is nézzük, 0:4…

0 Tovább

Három csatár, három gól, de csak egy pont

Noha rengeteg mérkőzés van még hátra az idei bajnokságból, a szerdai hétközi fordulóban, minden bizonnyal a szezon egyik legjobb, legemlékezetesebb meccsét játszottuk Nápolyban. A 3-3-mal véget érő találkozó leginkább egy flúgos futamra emlékeztetett bennünket, amelyen azonban két dolog is kiderült kedvenc csapatunkról: az egyik, hogy hihetetlen erő lakozik a rózsaszín-fekete társaságban, hiszen nem sok csapat állt volna fel Nápolyban 0-2-ről, a másik pedig, hogy Giuseppe Iachini-nek megérte kockáztatni, és kipróbálni a háromcsatáros játékot, aminek eredményesség szempontjából meg is lett a gyümölcse. Következik a hétközi meccs összegzése!

0 Tovább

Meccs után, meccs előtt

Egy biztos; azt nem lehet mondani, hogy ez egy egyszerű meccs volt. Az elején meg a végén a hazai csapat dominált, a kettő között meg hagytuk, hogy az Inter játssza a saját játékát. Lehet, hogy túlságosan is kritikus vagyok, de nem találok pozitívumot a ma esti produkcióban. OK, egyet mégis: a ráadás utolsó percében, Osvaldo fejesénél Sorrentino nem hagyta, hogy ismét "elpalermózzunk" egy meccset! Köszi, Sorre!

0 Tovább

Megtréfálni az Intert

Az ilyen meccsekre vártunk több mint egy éven keresztül! Vasárnap este (kezdés 20 óra 45 perckor) az olasz futball egyik "nagyágyúját", a bajnokságot egy döntetlennel és egy kiütéses győzelemmel kezdő, mindeközben pedig az Európa-Ligában is vitézkedő Inter csapatát látjuk vendégül a Renzo Barbera Stadionban, ahol reméljük, meglepetés, azaz hazai győzelem születik majd. A két csapat, bajnoki meccsen utoljára 2013 áprilisában találkozott egymással, és akkor, ugyanilyen pályaválasztás mellett, az ezer sebből vérző mieink, Josip Ilicic góljával, általános meglepetésre 1-0-ra legyőzték az esélyesebbnek tartott Intert. Most is valami hasonló bravúrban bízunk!

0 Tovább

Különösen fájó vereség Veronában

Eddig azt hittük, hogy csak William Shakespeare tud Veronában játszódó drámát írni, de hétfőn kiderült, Eros Pisano is képes rá. Jobbhátvédünk a Hellas elleni bajnoki utolsó negyedórájában egy elképesztő bakit követett el és összeszerencsétlenkedte a veronai csapat második gólját, amivel el is döntötte az addig ikszre álló partit - a hazaiak ezzel a röhejes öngóllal győzték le kedvenceinket 2-1-re. Pedig olyan szépen indult az este: a 18. percben már vezettünk, és sokáig semmilyen jel nem utalt arra, hogy ennek vereség lesz a vége. Ám előbb jött Rocchi-játékvezető, aztán meg Pisano, akik csak összehozták Mandorlini-legénységének a 3 pontot. Ami meg velünk történt, az dráma…

0 Tovább

Egy mercato megkérdőjelezhető döntésekkel

Szeptember első napján hivatalosan is bezárt az átigazolási piac, kialakultak a végleges keretek, éppen ezért most már mi is mérleget vonunk a 2014-es nyári mercato palermói történéseiről. Elöljáróban talán annyit feltétlenül érdemes megemlítenünk, hogy hiába csatlakozott kilenc új futballista is kedvenc csapatunkhoz, a hiányérzetünk mégis óriási! Az átigazolási politikánkban sem logikát, sem pedig koncepciót nem véltünk felfedezni, a vezetőink egyszerűen csak "vásárolgattak" néhány játékost…

0 Tovább
«
12

zampalermo

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek